2007 végén – ritka eset - több ígéretes tudományos-fantasztikus filmből is válogathatott a gumifejűekre éhes magyar közönség. A papírforma persze bejött: a nagy csinnadrattával beharangozott Will Smith-es Legenda vagyok (I am Legend) könnyen kidurranó hollywoodi lufinak bizonyult, míg a szemfülesebb érdeklődők között illegális másolt DVD-ken terjedő Napfény (Sunshine)-ből közhelyes alaptörténete ellenére egészen épkézláb mozi kerekedett.


Iskolapélda arra, hogyan lehet sok pénzből és jó sztoriból buta, kevés pénzből és gyenge sztoriból okos sci-fit gyártani. Okuljatok, gyerekek!

Legenda vagyok Jól eltalált plakát: a lerobbant, biológiai katasztrófát jelző tacepaókkal teleaggatott felhőkarcolók lábánál felborult, kiégett autók között fák és magas fű nő; egy kandi őzike álldogál az úton, amin a kissé megviselt kinézetű de elszánt tekintetű Will Smith slattyog felénk hanyagul a vállára vetett puskával. A szlogen izgalmakat ígér: „Az utolsó ember a Földön nincs egyedül”. Hmm-hmm.

Napfény Zéró. Ha egyáltalán moziba került a film, bizony jól eldugták és hamar levették műsorról, jómagam csupán DVD-n találkoztam vele a karácsonyi vásárlási őrület közepette „újdonság” felirattal, ismeretlenségéhez képest elég borsos áron. A magyar borító meglehetősen semmitmondó, a fülszöveg rémes, viszont a szereplők-készítők között meglepő névre bukkanhat, akit az előbbiek nem bátortalanítottak el: Danny Boyle-éra, aki ezen darab mellett a kultfilmmé vált Trainspotting-ot, meg a zombis-elgondolkodós 28 nappal/héttel később-et is jegyzi rendezőként. Hmm-hmm.


Legenda vagyok Kezdetben ígéretes (nem véletlenül készült már Robert Matheson novellájából több filmes feldolgozás is évtizedekkel ezelőtt), hiszen csak annyit tudunk: az immár madárcsicsergéstől hangos és fákkal benőtt New York utolsó lakója a kétdimenziós őzikéken kívül Neville doki (aka Will Smith), akinek a golfozáson, rallizáson és öngyilkos gondolatokon kívül a világon semmi dolga. A bíztató kezdet után azonban hamar kiderül a turpisság (és klisévé válik a történet): a nagy Alma kivételes dugómentessége egy eredetileg gyógyszerként kifejlesztett, rákos sejteket zabáló vírusnak köszönhető, amely mellesleg az emberek agyát is megcsócsálta kissé, így aztán a népesség fele kipusztult, a másik fele meg napfényallergiás 185 cm-es kigyúrt kopasz üvöltöző zombiklónná változott. Következik tehát egymás üldözése és vadászata a lepukkant felhőkarcolók tövében, röviden és eléggé kiszámítható végkifejlettel.

Napfény Elképesztő klisé. A Nap haldoklik (vagy a Föld, vagy egy csapatnyi űrhajós a Marson, vagy jön egy aszteroida, kinek mi tetszik), az emberek pedig elküldenek egy űrhajót egy hatalmas atomtöltettel (ez a momentum minden hasonló filmben azonos), hogy újraélesszék a Napot (vagy a Földet, vagy felrobbantsák az aszteroidát vagy a marslakókat). Na persze az út nem megy zökkenőmentesen: válogatott zűrök lépnek fel (például – a film minősége meg az értelmes nézők nagy-nagy kárára, főgonoszként feltűnik egy korábbi mentőexpedíció agyonszolizott, zakkant kapitánya) és a szereplők elkezdenek fogyni, mint a Nyolcadik utas a Halálban. Végül aztán mégis sikerül kezdeni az alapproblémával valamit, persze a (maradék) űrhajósok önfeláldozása árán, de a heppiend legalább nem annyira magától értetődő.




Legenda vagyok Will Smith mellett az egyetlen számottevő színész a főszereplő németjuhászkutya, akit azonban sehol sem említ a stáblista, így aligha emelkedik majd Rex és Lassie nyomában a kutyahírességek sorába. A többi szereplő jelentéktelen vagy számítógép-generált. A rendező, Francis Lawrence egyébként felkapott amerikai énekesnők kedvelt klipprendezője: több Jennifer Lopez és Janet Jackson-klip mellett Britney Spears életrajzi filmje is az ő lelkén szárad.

Napfény A rendezőről fentebb már szó esett. A szereplők többsége üdítően ismeretlen, leszámítva talán Michelle Yeoh-t, aki volt már Bond-lány (A Holnap markában) és csinos kimonóba csomagolt gésa (Egy gésa emlékiratai) is. A visszatérő vendég Rose Byrne (Danny Boyle a zombis filmeiből hozta magával) mellett a legemlékezetesebb a lehetetlen nevű és arcszerkezetű Cillian Murphy, aki vakító kék szemeit legutóbb a Hideghegy-ben meregette egy jelenet erejéig, míg Natalie Portman elegánsan hátba nem puffantotta egy sörétes puskával.


Legenda vagyok Zavarbaejtően gyenge. A feltételezhető magas költségvetés 99 %-a minden jel szerint Will Smith zsebébe vándorolt ennél az első blikkre hollywoodi szuperfilmnek látszó, másodikra csúfos félreértésnek bizonyuló filmnél. Először csak a new yorki utcakövek közt feltörő pampafű tűnik zavaróan Commodor 64-nek, a későbbi jelenetek menekülő őzei meg a rájuk vadászó oroszlánok azonban már elbújhatnak a disney-s Oroszlánkirály rajzolt sztárjai mögött. A számítógépgenerált zombik mintha egy gyenge 1st person shooter-játékból szabadultak volna, ráadásul mind tök ugyanúgy néznek ki. Persze lehet, hogy a hiba a mi készülékünkben van; a filmet ugyanis IMAX-ra tervezték, ha tehát egyszer eljut egy kópia a cápák meg dinók közé az Aréna Plazába, talán kiderül hogy mégiscsak 3D-sek a sokat kritizált őzikék.

Napfény Szép-szép-szép-szép! Igazi jóféle tudományos-fantasztikus. Egyedül a szkafanderek sikerültek röhejesre, de az űrhajó kívül-belül igen csinos és hihető, jól kitalált. Kár azért a mindent túlélő napfényimádó főgonoszért… Sci-fi ez egyáltalán? Legenda vagyok A szó szoros értelmében véve talán nem, de azért a jövőben játszódik, még ha csak pár évvel is napjaink után, és megvannak a „gumifejűek” is, igaz, photoshop-kivitelben. Na azért nem kerül majd a klasszikusok mellé a polcra. Napfény Az bizony, űrhajók, napkitörések, légzsilip meg minden, ami a külsőségekhez kell, plusz jól eltalált űr-hangulat. Bár ez se kerül a klasszikusok mellé, egy másik polcon legalábbis érdemes helyet szorítani neki.



Legenda vagyok A film egyetlen előnye a szép németjuhászkutya, meg a néha felhangzó reggae (ja és nyilván Will Smith szereplése, legalábbis a személyes rajongói szerint). A valamivel több mint másfél órás mozi első háromnegyed órájában még reménykedhetünk az izgalmas alaphelyzet izgalmas kifejtésében, csupán a könnyfakasztóan rossz grafikai kivitelű őzikék meg oroszlánok keserítenek el kissé. A látszólag a Doomból szökött nagy felbontású randa zombik feltűnésével azonban ez is csak egy átlagos szörnyecskés B-múvivá silányul, amit ráadásul (az erősen elítélhető) hollywoodi szokás szerint hepiendre facsarintottak végül, Will Smith kétes dicsőségű halálától eltekintve. Ja és persze 2010-ben jön a folytatás. Blööö.

Napfény Az első ránézésre dögunalmas sztori csak addig lehet elriasztó, amíg tényleg el nem kezdjük nézni a filmet (gyanús, hogy a DVD-borítón szereplő szöveg szerzője nem vette erre a fáradságot), akkor ugyanis már elkap az a jóféle sci-fi hangulat, ami ezt, és néhány más, a hollywoodi szenzációhajhászattól mentes mozit (még a Ross dokis Solarist is!) jellemez. A szép látványkivitel, a logikai bukfencek szinte teljes hiánya és a ráérős történetmesélés kellemesen elszórakoztat és elgondolkodtat. A film utolsó harmadában azonban sajnos borul az idill: az égési sérült főgonosz randalírozása és a klisészerű befejezés kissé megronthatja a szánk ízét, annyira azonban szerencsére mégsem, hogy elhalványítsa az egyébként nagyszerűen eltalált hangulatot. Éljenek a kis költségvetésű okos sci-fik.