Ha egy beszélgetés alkalmával megemlítem, hogy önkéntes vagyok akkor általában elkerekednek a szemek. Az első reakció: HOGYAN??? MI??? Mit kell csinálni? – az arcok majdhogynem mindig eltorzulnak egy kicsit és nem tudnak mit kezdeni az emberek ezzel a információval.

Ez a tevékenység úgymond nem divat hiszen mindenki a saját problémájával van elhavazva mit érdekli őt más? Neki se segít senki, ő se segít senkinek és ezzel tökéletesen el van rendezve minden. Az ő szegényes kis lelkülete nyugodt. Vajon nem jutott még eszükbe az embereknek, hogy ha egy kis energiát másokra fordítanának akkor talán jobb és kényelmesebb is lehetne a világ? De sírni mindig könnyebb. Ahogy könnyű homokba dugni a fejünket ill. elfordulni ha egy hajléktalant látunk vagy egy kóbor kutyát. Nem meghallani más jajszavát sokkal könnyebb hiszen amiről nem tudok az nem is fáj…

Arra a szintre a már eljutottak az emberek, hogy ha a tv-ben egy riport erejéig bemutatnak egy nyomorgó családot szívhez szóló zenével akkor nekik küldenek adományt. De kérdem én, mi van a többi családdal akikről nem készült riport??? Mi van az utcádban egyedül élő nénivel/bácsival akinek nincs senkije és jól esne neki pár kedves szó, hetente 1-2 óra beszélgetés egy másik emberrel. Lehet, hogy csak panaszkodik vagy sokadszorra mondja el 1-1 kedves vagy éppen fájdalmas emlékét de neked csak hallgatnod kell. Csak ott lenni. Ez neked nem kerül semmibe de neki sokat jelenthet. Ráadásul tanulhatsz is tőle. Hiányolod a fizetséget? Az nem annak, ha megosztja veled a tapasztalatait, hogy tanulhatsz tőle, hogy együttérzést tanulsz, hogy megtanulod megérteni a másik embert?

Vagy vegyük a hajléktalanokat. Ha több emberrel akarsz foglalkozni, segíteni akkor nekik mindig jól jön a segítség. A környéken ahol laksz vannak hajléktalanok? Télen vigyél nekik termoszban meleg teát. Az életét mentheted meg. Beszélgess el vele, vedd emberszámba. Valószínűleg sokat fog neki jelenteni, hiszen a legtöbben átnéznek rajtuk, mint a szemeten… Vagy csak hazafelé tartasz és a táskádban maradt egy alma vagy egy szendvics? Add oda

1 hajléktalannak. Általában elfogadják. Mi a fizetséged? A másik ember mosolya.

De lehetne itt írni a betegekről is vagy az árvákról. Szereted a gyerekeket és van egy kis szabad időd? Miért nem keresel egy árvaházat vagy egy gyermekkorházat ahol adhatsz pár szép percet/órát az amúgy is nagy szeretethiányban szenvedő gyermekeknek. Te csak jól jársz, hiszen mosolyokat, és szeretetet kaphatsz de meg is lephetnek 1-1 Picasso féle rajzzal. Kell ennél több?

Az önkéntesség másik nagy területe az állat- és környezetvédelem. Hozzám ez áll közel, én ebben a szférában igyekszem magam hasznosítani. Azért nem vágtam rögtön az állatvédelem közepébe, mert sok embereknek is szüksége van segítségre és önzetlenül adott tettekre. Illetve mert sokszor támadnak, hogy miért nem emberekkel foglalkozom? De tudom, hogy a társadalomban ahol élek szükség van segítségre. Nem vagyok elvakult csak engem más vonz, más áll hozzám közel. 

Mivel én egy állatvédő egyesületnél és egy menhelynél vagyok önkéntes ezért szeretném veletek megosztani az élményeimet mert ezen a téren is sok emberre lenne szükség aki egy picit szereti az állatokat. (www.allatmenhely.lap.hu) A menhelyeknek minden segítség jól jön. A régi matractól, takarótól a már nem használt műanyag/fém tálakon keresztül az étel- és pénzadományokig mindig mindent szívesen fogadnak. Bár ez nem önkéntesség hanem felajánlás de erre is szükség van és ez is önzetlen tett hiszen nem tudnak a felajánlásokért pénzt adni. Kezdetnek tökéletes.

A cikk elején feltett kérdésekre most válaszolok. Mit értek önkéntes állatvédő alatt: pl. ha az egyesület (www.fauna.hu) elmegy egy rendezvényre akkor megyek standolni. Rászánom a napom arra az eseményre ingyen és bérmentve. Tájékoztatom az embereket a szervezet kampányairól, szórólapot osztogatok, beszélgetek, aláírást gyűjtök 1-1 petíció miatt. Számomra nagy kihívás volt, hogy idegen embereknek pár perc alatt értelmesen, összeszedetten elmondjam a Fauna és a kampányok lényegét, hogy miért fontos és hogy miért van szükségünk a támogatásra. Támogatás alatt nem feltétlenül a pénzbeli adományt kell érteni, hanem hogy aláírja alaki a petíciót, oda figyel arra milyen húst vesz – ezt majd egy másik irományban részletezem – és tudatos. Ha pár dologra odafigyel akkor már rengeteget segített. Illetve igyekszem a környezetemmel megismertetni a kampányokat. Bár ez kevésbé sikeres… Mit nyerek ezzel a dologgal? Megtanultam/megtanulok az emberekkel kommunikálni és érvelni. (Ez csak az én hiányosságaim miatt fontos, másnak más élményei lehetnek.) Nem beszélve, hogy új embereket ismerek/ismertem meg és új barátságokat kötök. 

A menhely. Nem könnyű eset. Sokan azzal a szegényes indokkal nem mennek ki 1-1 menhelyre, hogy megszakadna a szívük a sok rács mögött levő kutya láttán és mindegyiket haza akarná vinni… Igen, bevallom hogy nem egyszerű először belépni 1 menhelyre. Amikor megérkezel akkor megcsapja az orrod a jellegzetes ürülék szag (nem mindenhol taharítják naponta a kenneleket), látod a rengeteg kutyát a kennelekbe zárva akik mind ugatnak mint az őrültek, soványak, némelyik beteg, mindegyik majd megveszik egy kis simogatásért. Nem szégyellem, nem egyszer elsírtam magam amikor elkezdtem kijárni különböző menhelyekre mert megrázott a látvány. Ez teljesen normális. Az érző embert megérinti a dolog.

Azonban ha kiválasztasz egy menhelyet ahova rendszeresen kijársz akkor a negatív élményekből egy idő után pozitívak lesznek. Kimész sétálni a kutyákkal, foglalkozol velük, szeretgeted őket és ők ezt viszonozzák. Te tanítod meg pórázon közlekedni, te játszol vele, te futsz vele, te felejteted el vele azt, hogy be van zárva. Adsz neki X perc szabadságot és addig csak ő a KUTYA. Érzi, hogy szeretik, hogy fontos valakinek, hogy van értelme az életnek. (Sajnos vannak kutyák akik belebetegednek abba, hogy a gazdáik leadták vagy hogy be vannak zárva.)


Ami még nagy előnye egy menhelyen való önkéntességnek az az, hogy kiszabadulsz a városból – hiszen ezek általában a városhatárokban vannak – és friss levegőn vagy, nagyokat sétálsz, kikapcsolsz. Én nagyon élvezem, hogy Szentendrén – oda járok – rengeteg hely van ahol a kutyákkal mozoghatok. Nyáron a hőségben lemegyek a patakhoz velük, megúsztatom őket, sétálok az erdőben vagy elmegyek a hatalmas mezőre ahol futni, ugrálni lehet, vagy ha olyanom van és a kutya is szereti akkor csapunk egy rövid kis túrát és felmászunk a „hegyre”. Persze ez a szentendrei menhely sajátossága. Más menhelyek környezeti fekvését nem ismerem, de általában mindig van szabad tér ahol lehet sétálni. Úgyhogy csak ajánlani tudom azoknak akik szeretik a kutyákat és a természetet. Mit kapok ezért cserébe? Rengeteg élményt, tapasztatot, új emberekkel való ismertséget és hihetetlenül sok szeretetet a kutyáktól. Nekem megéri.

Elismerem, kissé érzelgősre sikeredett a cikk vége de szerintem ha az ember szeret valamit akkor arról csak érzelmekkel telien beszélni/írni.

Végül a leglényegesebb pont ha felkeltettem valakiben az önkéntest: www.onkentes.hu