nov
12
:::nándibácsi:::
Zalagyöngye – Kukászok 5:1
Gól: Szentandrási G (2), Szabó D (3)

Highslide JS
 
Szombat reggel már-már feldolgozhatatlanul sok kedvező jel fogadta a Beac-ra látogató Zala játékosokat: például nem esett az eső, megvoltunk (sőt + 1 csere!), sőtsőtsőt a csapattagok sem másnaposak, sem pediglen aznaposak sem voltak. Így a lelkes ellenfél mellett csupán lelkünk démonaival, valamint a futballdressz alá orvul behatoló, lankasztó hideggel kellett megkűzdenünk (kivéve Luigi-t, aki még betegséggel is bajlódva állt hősiesen hejjjj(!)-t). Ettől picit zavarba is jöttünk, így legalább 10 percbe telt, míg megtört a jég (szinte szó szerint): ekkor a csapat szentje egy pompás spinyózással vette el az ellenséges kapus szüzességét. A meccs, amint azt az eredmény is mutatja, a továbbiakban nem tartogatott emlékezetes fordulato(ka)t. Kiemelhető momentumok: kapusunk parádés indításai, Gergő fejesgólja, Máté formajavulása, továbbá a csapat minden tagjára jellemző alázatos, sportszerű, igen kíváló jellemekről tanúságot tevő, csupaszív, önzetlen, fantasztikus magatartás, hozzáállás, emberi nagyság.

Más. Nem először (nem is utoljára talán), de az ellenfél zokon vette, hogy az ellenünk elkövetett szabálytalanságaikat bemondtuk, számon kértük. Érveiket (menjünk el sakkozni, nekik is volt már eltörve a lábuk, a kurva anyánkat) végiggondolva és tudomásul véve, átláttuk eddigi helytelen viselkedésünket. Úgy döntöttünk, hogy a jövőben talán „Buzifiúk FC” néven fogunk pályára lépni, hiszen mentalitásunkra ez az elnevezés sokkal inkább jellemző. Hiába no, nehéz érvényesülni egy ilyen macsó világban, de mi azért megpróbáljuk. Lassan fogunk építkezni, hogy elérjük a kívánt sportemberi hozzáállást (lásd a mellékelt képregényt). Addig is előre elnézést kérek a csapat nevében minden leendő ellenfelünktől, férfiasságot és sportszeretetet nélkülöző magatartásunkért. Sorry sráczok.

A bejegyzés trackback címe:

https://kurosz.blog.hu/api/trackback/id/tr2226200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Luigi 2007.11.12. 20:30:33

Én speciel 3dnapos voltam, de ez asszem meglátszott a nem éppen 100%os lélekjelenlétemen is. A névváltoztatást természetesen támogatom, hiszen így senki sem mer majd a játékosainkhoz közel menni, ami sztem egy rendkívül hatékony taktika...
süti beállítások módosítása