Aki volt olyan szerencsés, mint én, hogy ellátogatott szerdán este, mikor az egész budapesti szórakozató iparág a kultúránktól némiképp idegen halloween-ünnep lázában égett és az egyes szórakozóhelyek egymást licitálták túl a csábítóbbnál csábítóbb – gondolok itt kihagyhatatlan italakciókra, jutalmakra a legjobb jelmezekben érkezőknek és még sorolhatnám -  programok szervezésében, a b7 klubban részese lehetett egy felejthetetlen multikulturális rituálénak.

A Nagymező és a Dessewffy utca sarkán található szórakozóhely eleddig soha semmilyen vonzerőt nem gyakorolt rám, ezután sem fog. Az egybegyűlt közönség a budapesti főiskolás ifjúságot volt hivatott reprezentálni, a bulit ZSKF, BMI, GDF! hallgatói számára meghirdetvén. Sajnos az este folyamán sehogyan sem sikerült asszimilálódnunk, pedig elméletileg mi is ezt a réteget képviseltük, hiszen már belépéskor rájöttünk a szomorú igazságra: miniszoknya nélkül senki vagy! Avagy dress kód: farmermini, tűsarkú fekete csizmával, esetleg próbálkozhatsz még a fehér miniruhával és ha igazán megnyerő külsőt szeretnél az egy szál melltartó viselése ajánlott. A férfiöltözékek szélesebb skálán mozogtak, a hanyagul elegáns nyloniges-veszkócsizmás stílustól egészen a kosaraspólos rapperimitátorig, s mindezt még tetézte a sok bátor jelmezes versenyző jelenléte.

Mint ahogy a budapesti éjszakai életben lenni szokott, az idő múlásával arányosan egyre kevesebb magyar anyanyelvű tartózkodott a helyszínen: volt itt nem hagyományőrző iráni család, nawaho indián Jacko imitátor, cowboy kalapos kínai, BB King, Chubakka álarcos beszédképtelen brit, na meg Snoop, Dre, Tupac Shakur rest in peace…És ők és mi, magyarok akár egy nagy család a végén egy közös fotón összeölelkeztünk. Csalódottan konstatáltuk viszont, hogy míg a külföldieknél sorra arattuk le a babérokat, beautifulok voltunk és amazingok, nekem még a bicepszemet is megdicsérték…a magyar férfiak ismerkedési szokásai még mindig a Teccel a barátomnak! és a Van egy cigid?! skálán mozognak. Annál is inkább, mert a dj többször is megígérte, hogy ma innen senki sem megy haza egyedül és mi mégis csupán egymást kísértük haza…. És ha már a dj-nél tartunk mindenképpen szót kell ejtenem a zenéről. Tematikus egységekben kétféle irányzat jelent meg: 1. büntetőstechno, avagy a 90-es évek discoslágerei, vagy ami még rosszabb valaha jobb napokat látott pop, netalán rock slágerek remix változata 2. rádióregyes r’n’b slágerek, mindez egy legrosszabb vidéki búcsút idéző tolmácsolásban (lásd feljebb). Én már csak tudom… A kiszolgálás gyors és zökkenőmentes, a kedves pultoslányok olyan lassúsággal szolgáltak ki hogy már a kandikamerát kerestük vagy csupán a nemi diszkrimináció áldoztai lettünk. Így aztán gyakorlatban képtelenség volt annyi alkoholt fogyasztani, hogy igazán élvezni tudjuk, Jägermeister akció ide vagy oda.


A hely igazi celebritása az immár médisztárrá vált Ági néni, mindenki anyukája, aki wcsnéni és könyvet ír élményeiről. De nem ám akármilyen! Nála mindig van a fogkefétől kezdve a harisnyán át az óvszerig minden, amire az embernek szüksége lehet, a mosdókban szabadon felhasználható hajlakk, fülpuci, hajgumi, cukorka és lelkesítő versikék az ajtóra ragasztva, vélhetően a saját szerzeményei. Ő maga pedig elégedett mosollyal trónol az ajtó előtt, gyűjtve az adományokat, amelyet a fiatalok ilyen összkomfort után nem sajnálnak tőle.

Exclusive környezet, kiváló hangulat, gyors kiszolgálás.

Love is in the Air.

És a szemközti élelmes csirkészszendvicses jár a legjobban.