nov
24

:::Commandante:::


 

Múlt szombaton a Kofola fontos mérkőzést vívott a negyedik helyért nagy küzdelmet folytató Ladányi Gábor FC ellen. Csapatunk cserejátékos nélkül, de egy lelkes szurkolóval kiegészülve (ezúton is köszönjük Évinek a támogatást) futott ki a műgyepre. A kezdőcsapat a következő volt: Kiss Cs. – Mázló P., Marossy Zs., György L.- Bodnár G. A Kofola esélyeshez méltón kezdett, Marossy távoli lövése már a tizedik másodpercben utat talált a kapuba (1-0). A gól láthatóan megfogta az ellenfelet. Az első félidő elején nem vették fel a mérkőzés ritmusát és így a sárgamezesek Bodnár Gábor két szemfüles góljával és Marossy újabb találatával már tetemes előnyre tettek szert (4-0). A Ladányi FC a félidő második részére már néhány veszélyes lövéssel vétette magát észre, de Kiss Cs. mindannyiszor remekül hárított. A szünetben így megmaradt a Kofola négygólos előnye. A sárgák a második félidőben is pazar támadójátékkal rukkoltak elő. Egy szép támadás végén Mázló második idénybeli gólját lőtte (6-0). Ezt követően a Kofola kissé visszavett a tempóból, ennek köszönhetően a Ladányi FC szépíteni tudott. Két gólt is szereztek (6-2). A sárgák gólgyártása azonban még ekkor sem állt meg. Egy bedobást követően az ellenfél játékosán megpattanó labda került a hálóba, majd a hatoson belüli kavarodás végén György lőtt éles szögből a kapu bal oldalába (8-2). A mérkőzés végére a Kofola a biztos győzelem tudatában kiengedett és egy szép átemelős góllal, ill. egy szöglet utáni fejessel a Ladányi FC tovább szépített az eredményen. Ennek ellenére a sárgák győzelme egy percig sem forgott veszélyben. A végeredmény: Kofola-Ladányi Gábor FC 8-4 (4-0). A Kofola végül is megérdemelten gyűjtötte be a három pontot, amely azért különösen értékes, mert közvetlen riválisától szerezte meg. A csapat következő mérkőzésére november 28-án, szombaton 12.25-kor kerül sor. Ezúton is várjuk az érdeklődőket és a lelkes szurkolókat! Hajrá Kofola!

 


A B-Liga 2. csoportjának állása:

 

Csapatok

 

M

 

GY

 

D

 

V

 

G.K.

 

P

                                 
                                 

1.

 

Kopa Kőbánya

 

10

 

9

 

0

 

1

 

55

-

27

 

27

                                 
                                 

2.

 

Lafayette

 

9

 

7

 

0

 

2

 

43

-

23

 

21

                                 
                                 

3.

 

Polszki

 

9

 

6

 

0

 

3

 

43

-

27

 

18

                                 
                                 

4.

 

Kuk(ÁSZ)ok

 

10

 

3

 

2

 

5

 

33

-

58

 

11

                                 
                                 

5.

 

Kofola

 

9

 

3

 

1

 

5

 

36

-

31

 

10

                                 
                                 

6.

 

Ladányi Gábor FC

 

8

 

2

 

1

 

5

 

34

-

52

 

7

                                 
                                 

7.

 

Kőbi Team

 

9

 

0

 

0

 

9

 

25

-

51

 

0

A bejegyzés trackback címe:

https://kurosz.blog.hu/api/trackback/id/tr241547607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása