okt
17
:::nándibácsi:::
Testnevelés rovatunk debütáló cikke a Zalagyöngye FC eddigi teljesítményét mutatja be az ELTE BTK Kari Labdarúgó Bajnokság 2007/2008-as idényében. A könnyebb érthetőség kedvéért és az emancipáció jegyében jelen cikknek egy női és egy férfi verzióját is közzétesszük.

Női verzió:

Jó csaj, mi? Elkezdtünk valamit. Eleinte csak focizni akartunk, mint sokan mások. Mint a fiúk. Elkezdtünk lejárni a novotelhez. Izgatottak voltunk és lelkesek. De nem ment könnyen. Már a pályafoglalásnál rögtön érzékeltük, hogy mi vagyunk a gyengébbik nem. Sokszor nem játszhattunk, órákat álldogáltunk a pálya szélén és vártuk, hogy elmenjennek az aktuális „udvarias“ hímek. Volt közüttünk aki már régebben is fociz(gat)ott, öccsökkel,apuval, barátokkal, sőt volt, aki női csapatban is játszott (például a Petrik Márti a feminában). A többségnek azonban teljesen új volt ez a sport. Ez utóbbiak számára (én is közéjük tartoztam) az első alkalmak az ismerkedéssel teltek. De hamar belejöttünk és pár hónap után mindnyájan tűrhetően kezdtünk bánni a labdával. Ekkortájt fogalmazódhatott meg a gondolat, talán a Hudec Andi, vagy a Balogh Zsani fejéből pattanhatott ki, már nem emlékszem, hogy emeljük magasabb szintre a dolgot. Miért ne alapíthatnánk saját csapatot: egy LÁNYCSAPATOT, csupa nagybetűvel!

Ekkor már tudatosan toboroztunk embereket, így került a csapathoz, a Kalli Andi, Jolán, Bartus Niki, Barta Kriszti. Következő év elején pedig beneveztünk az Elte bajnokságába, első női csapatként!!!! Szokni kellett a légkört: a durva játékot ( talán ezzel barátkoztunk meg a leggyorsabban), a fenékcsípkedést, a testrészeinkre tett gunyoros megjegyzéseket, a hímsovinizsta bíráskodást, a szögleteknél tapizást és azt hogy következetesen az összes fiucsapat lebecsül bennünket. Az első néhány szezon tehát ezzel telt. Figyeltünk, tanultunk. Megtanultuk kihasználni és erényt kovácsolni gyengeségeinkből. Rupnik Erzsi például testi adottságait kihasználva nemegyszer fogta szoros emberfogással az ellenfél csatárait, akik zavarukban rendre a kapu mellé guritottak. Kalli Andi számtalan ziccert hárított pusztán bámulatosan iskoláslányos ruházatának köszönhetően. A 2005/2006-os szezonban pedig bekövetkezett, amiről csak álmodni mertünk: megnyertük a B-ligát! Első lánycsapat az A-ligában!! A 2006/2007-es szezonban a hiányzók és sérülések hátráltatta csapatunk helytállt, azonban sajnos a szezon végén búcsút kellett, hogy mondjunk az első osztálynak. Így elérkeztünk a jelenbe, újra a B-ligában küzdünk, és nem lehet más a célunk, mint a bajnoki cím!

Férfi verzió:

Új bajnokság, új remények. A legnagyobb kérdés a tavalyi szezon után az volt, hogy a csapatot mennyire viselte meg az első osztálytól való (félig-meddig jogtalan) búcsú. Megacélosodunk-e a csapások alatt és könnyes szemmel, de hozzuk a meccseket, vagy teljes lesz az összeomlás? Méltó lesz-e játékunk az új mezhez, melyre tavaly szégyent hoztunk? Tudja-e Lajos hozni a meccsenkénti három sarkazásos átlagot? Dávid idén sem vesz részt egy mérkőzésen sem? Elbírja-e a csapat Hudecz Andris hiányát? Mostanra tehát már kellőképpen manifesztálódhatott a kedves olvasó fejében a 2007/2008-as szezon teljes problematikája. A csapat szerkezete nem sokat változott:

Új játékosok: óriási nyereség Imi visszatérése külföldi vendégjátékáról, valamint Mesterházy Gábor és Nagy Gergő (Groß, aki Bartus Dávid álnéven kénytelen ontani a gólokat) leigazolása.
Hiányzó játékosok: Hudecz András ebben az évben a hakát választotta.

1. forduló 2007. szept. 22.

Anonim Alkoholisták – Zalagyöngye 3:6

Gól: Szabó D (3), Bartha, Rupnik, Groß (Bartus álnéven)

A szimpatikus nevű ellenfél legyőzése a vártnál könnyebben ment. A csapat meglepően jól mozgott az őszi betonon, Rupnik Laci szokásos védőmunkája mellé gólt is szerzett. Bartha Sanyi és Kalina Gergő jól mozgatták a többieket, e sorok szerzőjét például 3-szor is kihagyhatatlan helyzetbe hozták.

2. forduló 2007. szept. 29.

BASZD Előre – Zalagyöngye 2:1

Gól: Szabó D.

Az első pofon a B-ligában. A könnyed szezonkezdet után elbíztuk magunkat és sima vereséget szenvedtünk a szervezetten játszó baszdiaktól. Annál is inkább meglepő ez, mivel legyőzésük korábban soha nem jelentett gondot. Hiába, ez már nem ugyanaz a B-liga, mint amit anno megnyertünk. A vereség okait kízárólag a külső körülményekben kereső, mérkőzés utáni rövid csapatmegbeszelés eredménye alapján a hátráltató tényezők rövid listája a következő:
  •  a csapat jelentős része másnapos, illetve aznapos volt, meg kialvatlan
  •  Lajos konkrétan azt sem tudta, hogy hol van
  •  g.ci volt a bíró, nem kellett volna befújnia a hetest
  •  későn jött a gól, előtte meg mindent kihagytunk, mert...

3.forduló 2007. okt. 6.
 
ELTE Tófk – Zalagyöngye 3:7
Gól: Szabó D. (4), Groß (Bartus D. álnéven), Mesterházy G., Rupnik L.

Majdnem sikerült megszopatni magunkat, tekintve, hogy félidőben 3:0-ra vezetett az ellenfél. A második félidőben azonban 7:0-ra simáztunk, így egész korrekt győzelemnek örülhetett a galeri és az egyszemélyes szurkolótábor.

4. forduló 2007. okt. 13.

FC Segnalato – Zalagyöngye 2:2
Gól: Juhász Lajos, Kalina Gergő.

A szerző sajnos franciaországi továbbképzése okán nem lehetett jelen, így mementó gyanánt kénytelenek vagyunk a Kalina Gergő által küldött ímél üzenetre hagyatkozni:
 
„ 2-2 lett a vége, csatár nélkül egész jó teljesítmény. :) Mesterházy Gábor volt a nyerő ember, adott egy gólpasszt Lajosnak meg nekem is (bár az arcára volt írva, hogy szívesebben rúgta volna ő ezeket :D ). A meccs egyébként durva volt, a bíró pedig iszonyat gyökér, a fél csapat gipszben. “

Itt tartunk tehát most. A csapat jelenleg harmadik a bajnokságban:

1.    Tao-te-kings    10p
2.    Fc Segnalato    10p
3.    Zala                 7p


A következő erőpróba október 20-án, az FC SÖR ellen lesz, reggel kilenckor.
Végezetül pedig, alliterálva egy másik Kurosz magazin rovatra: a legbiztosabb jele annak, hogy még nem éltél, az, hogy nem voltál Zalagyöngye meccsen!

A bajnokságról bővebben a bolcseszfoci.gportal.hu oldalon olvashattok.

A bejegyzés trackback címe:

https://kurosz.blog.hu/api/trackback/id/tr14199246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pipázó Csákány 2007.10.22. 18:35:07

Hát meg kell mondjam legszívesebben inkognitóban játszanék, mivel edzőm szerint nem összeegyeztethető a kispálya és nagypálya, de ha már így alakult a dolog egy dologra kell csak törekednem. Ne legyek fent a gólszerzők listáján a honlapon. Úgyhogy javaslom a kanadai táblázat bevezetését:D
A bíró pedig tényleg egy hatalmas péló volt, vagy rohadtul másnapos. De ez az eredményen nem változtat.
Úgyhogy menekülés a győzelembe:D
süti beállítások módosítása